Kis fürdőszoba kompromisszumok nélkül?
Játék a színekkel
A színekről azt feltételezzük, hogy a kiválasztásuk kizárólag preferencia és ízlés kérdése. A fürdőszoba dekorálásakor azonban kiemelten nagy jelentőséggel bírnak. Ha csak kis térrel rendelkezünk, célszerűbb világos színeket használni, amelyek fényesítik és vizuálisan megnövelik a fürdőszobát. A megfelelően kiválasztott tükrök szintén segíthetnek a tér nagyobb érzetének illúzióját kelteni.
Minden a helyén
Egy rendezett fürdőszoba, ahol nincs rengeteg zavaró elem – például különböző színű kozmetikai fiolák, tisztítószerek és egyéb nélkülözhetetlen dolgok nélkül – nemcsak harmonikusan néz ki, hanem nagyobb tér benyomását is kelti. Ez egy jó ok arra, hogy elegendő szekrényt válasszunk, melyek a praktikusság mellett stílusban is javítják a fürdőszoba megjelenését.
Kád helyett zuhanyzó
Annak ellenére, hogy manapság már kifejezetten kisebb helyiségekhez tervezett fürdőkádak közül választhatunk, ezek még mindig több helyet foglalnak el, mint egy zuhanykabin, amit érdemes fontolóra venni.
Tigo
A Jika Tigo fürdőszobabútor-sorozata kifejezetten a kis fürdőszobák számára lett tervezve Michal Janků designerrel együttműködve. Az intelligens kialakításnak, a praktikus méreteknek és a sokoldalúságnak köszönhetően tökéletesen illeszkedik a kisebb terekbe.
A Tigo N fürdőszobabútor-sorozat hangulatos, időtálló dizájnnal rendelkezik. Választhatunk a klasszikus fehér színű, fényes előlapok, vagy a világos kőris dizájn közül, markáns fa struktúrával. A mély fiókok rengeteg tárolóhelyet biztosítanak.
A Tigo zuhanyberendezés lehetővé teszi a kellemes zuhanyzást anélkül, hogy engednünk kellene a kényelem vagy a dizájn terén. Aszimmetrikus formájának (80 x 100 cm) köszönhetően mind a kis, mind a keskeny fürdőszobákban kényelmesen elhelyezhető.
Egy kis fürdőszobában minden centiméter számít. Ezért a Tigo sorozat egy speciálisan kialakított kombi WC-vel rendelkezik. A kombi WC teljes mélysége mindössze 62 cm, anélkül, hogy a felhasználói kényelem rovására menne.
A Lyra Plus falra szerelhető WC hossza is rövidebb (mindössze 49 cm).