[ ↓ Navigációhoz ↓ ]

A JIKA támogatást nyújtott a tehetséges formatervező szakos hallgatóknak

A JIKA fürdőszoba berendezéseket gyártó cseh cég egyedülálló lehetőséget biztosított a Pilseni Keramika Formatervező Atelier hallgatóinak számára. A fiatal formatervezők a tanulmányaik befejezéseként megtervezett munkájuk elkészítését közvetlenül a Bechyně-i üzemben,  a saját egyéni tervük alapján, valósíthatták meg. Az idő- és gyártásigényes program elkészített alkotásait az érdeklődők egészen a naptári év végéig megtekinthetik Prágában a LAUFEN Fürdőszobák Galériájában.

A cseh piacon a kezdő formatervezőknek nem könnyű a dolguk, ezért a saját stílusuk kialakítására felkínált lehetőség számukra elengedhetetlen gyakorlati tapasztalatot ad. A kerámia új formáinak tervezésekor figyelmemmel kell lenni a termék gyártásának időigényességére és a gyártási technológia igényeinek követelményeire. Régebben egyes termék új formájának megszületése akár két évet is igénybe vett, napjainkban, a modern technikai lehetőségeknek köszönhetően, ez a folyamat akár fél évre is lerövidülhet. A Pilseni Keramika Formatervező Atelier vezetője, Petra Šťastná szobrászművész akadémikus asszony, a fürdőszoba berendezések nagy hagyományú gyártójával történő együttműködésről ezt mondja: „A Bechyně-i gyár üzemével megkötött megegyezésünk alapján a projekt kezdetéül az egyedi darabok megalkotásnak feladatát választottuk. A projektbe összesen 9 fiatal formatervező kapcsolódott be, melyek közül ötnek sikerült a feladatot egészen a mintatermék legyártásáig teljesíteni. Egyértelmű az a  szándékunk, hogy a jövőben komplett együttes darabokat tervezzünk, ami az jelenti, hogy a fürdőszoba kerámiából készült szaniterek stílusukban megegyezzenek a fürdőszoba bútorzatával és a kiegészítő elemeivel. Ebben látjuk a tanulóink és a JIKA termékmárkája részére is létrejövő valós pozitív hozadékot.

A projektbe elsősorban az egyetem mesterképzésének hallgatói kapcsolódtak be, akik az alapfokozatú tanulmányaikat termék, ipari vagy kerámia formatervezői szakon végezték. Ez az egyes szakágak tarka keveréke képezi és biztosítja a gyümölcsöző tapasztalatcserék alapját. Petra Šťastná szobrászművész akadémikus asszony szerint a diákok nagyon jól tudnak a számítógéppel létrehozott tervekkel dolgozni, de hiányzik számukra az alakzatok modellezésének és a gyártási folyamatok gyakorlati tapasztalata. Tehát az eredeti víziók és elképzelések tényleges megtestesítése. Az okokról, hogy miért határozta el magát a JIKA a fiatal formatervezőkel történő együttműködésre a LAUFEN CZ társaság vezérigazgatója, Ladislav Dvořák úr, ezt modja: „A diákokkal történő együttműködés mindig előnyös. A JIKA termékmárka új, nem elhasznált ötletekkel gazdagodik, és mi a fiatalok számára biztosítjuk, hogy az elméleti tudásukat a gyakorlatban is applikálhatják. Bízunk benne, hogy a néhányukkal a jövőben is találkozunk és olyan fürdőszoba felszereléseket tudunk előállítani, amelyek elnyerik a vásárlóink tetszését is.” A diákoknak a formatervezett darabok elkészítésében Pavel Kolařík menedzser vezetése alatt lévő  JIKA termékmárka fejlesztési részlegének csapata, valamint Karel Fábera mester és csapata segédkezett.

A diákmunkák kiállítása

Az, hogy a fiatalok munkája ötvöződött a régi hagyományokkal, meghozta gyümölcsét. Erről a JIKA termékmárka iránt érdeklődő ügyfelek saját szemükkel is meggyőződhetnek  a LAUFEN Fürdőszobák Galériájában (Praha 2, I.P.Pavlova 5) megrendezett kiállításon, ahol az összes elkészült mű ki van állítva. Az expozíciót egészen 2012-es év végéig megtekinthető.

A diákok munkáinak bemutatása a Keramika Formatervező Atelierben

klicperovaHelena Klicperová, Eddy kerámia szaniter készlet

Az Eddy termékcsalád készlet egy érdekesen formált, különböző módon variálható kerámia szaniter, amelynek organikus alakjait a víz természetes energiája inspirálta. A sima, kerek vonalakat, amelyek a hullám alakját másolják az edény belsejében egy szél egészíti ki, mely mint egy vízörvény tűnik el. Ez az egész készlet domináns és egyben egyesítő jellegzetessége. A készlet tartalmaz egy falra akasztaható mosdót integrált szifontakaróval, egy szekrényre szerelhető mosdót, egy duplamosdót, kombi WC-t, különálló és  falra akasztható WC-t, egyedülálló és falra akasztható bidetet,valamint a zuhanyozó kádját. A készlet tartozékai közé tartozik a WC ülőke és az öblítőpanel is. A készlet terveiből a falra akasztható mosdó az integrált szifontakaróval lett elkészítve (méretek: szélesség 60 cm, magasság 45 cm, mélység 50 cm).

jirkaŠtěpán Jirka, Ribbon fürdőszoba készlet

A Ribbon fürdőszoba bútorzat és szaniter kerámia készlet a kis méretű fürdőszobák maximális kihasználtságát exkluzivitással ötvözi. Az alkotó a munkájával bizonyítja, hogy az attraktív formatervezett tárgyak nemcsak a fiatalok számára vannak tervezve, figyelembe veszi az idősebb korosztály és a csökkent mozgásképességű személyek igényeit is. A készlet alapsorozatához tartozik a mosdó elrejtett szeleppel, amely a szekrénykével együtt működő prototípusként lett elkészítve. A kerámia borítás a folyó vizet folyamatosan szétvezeti, mely a mosdó sekély mélységének ellenére meggátolja a víz szétfröcskölését. Szükség esetén a borítás kivételével a mosdó mélységét növelni lehet. A szekrényke tervezésénél fontos szempont volt, hogy raktere minél nagyobb legyen. A szekrényke alsó felének keskenyítése a mosdónál történő állást kényelmessé teszi. Az alkalmazott modulos rendszer lehetővé teszi, hogy polcokat, kibillenthető vagy kihúzható kosarat válasszuk. A kosarat ülőkeként is használhatjuk, amelyet azon a személyek részére, kiknek a hosszabb ideig tartó állás pl. egészségügyi okokból kifolyólag megerőltető vagy kellemetlen, nagyra értékelnek.

kalivodovaMarkéta Kalivodová, SUNFLOWER  füdőbox  

A fürdőbox szállodák fürdőszobái részére lett szánva, elsősorban azon vendégek számára, kik az otthoni fürdőszobájuktól valami luxusosabbat, újabbat várnak. Minden egyes elem a napraforgó alaktana szerint van formatervezve. A fülke nemcsak a zuhanyozást teszi lehetővé, de a kerek kádban kényelmes fürödni is lehet. Azon változat, amely csak zuhanyozósarokkal van ellátva a kisebb méretű fürdőszobákban hasznosítható. A napraforgóra további szárat tehetünk, például a mosdó fölé helyezett tükör részére.       

pavlikDaniel Pavlík, Plán A készlet

A  Plán A készlet a kisebb és közepes méretű fürdőszobák részére van szánva, ahol nincs fölöslegesen elpazarolható hely. A készlet elsősorban az egyes alkotó elemek modularitására és kihasználtságára fektet hangsúlyt. A készlet alapeleme a  téglalap alakzat, amely élénkíti az egyes elemek asszimmetriáját. Ez nemcsak az egyes elemek közti kötőelemként funkcionál, hanem a tér hasznos elrendezését is alkotja. Ezen felül minden egyes kerámiából készült elemnek, ott ahol szükséges, egy rakteret biztosít. A készlet alapeleme a mosdó lett, amely a JIKA-val történő együttműködés alapján lett elkészítve. A készlet a terveiben különböző színű bútorzattal és praktikus törülköző fogantyúkkal van kiegészítve. A szekrénykével kombinált mosdón kívül a Plán A készlet még kádat, zuhanyozót, duplamosdót és WC-t tartalmaz.

houdkovaVeronika Houdková – Roudnická, Triangulum

A Trangulum fürdőszoba készletében a mosdó finom keramikájának és állványának nyers anyaga közti becsületes és tapintható kontraszt tapasztalható. A vásárló saját ízlése szerint különböző anyagú és színű elemeket választhat – a természetes, földszínűtől egészen a kirívó divathóbort színeiig. A mosdó ezáltal az otthon divatos kiegészítő tárgyává válik.

malatkovaHana Malátková,  panelház fürdőszobájának projektje

A panelházak fürdőszobái gyakran nagyon hasonló méretekkel rendelkeznek. Ennek a tervnek a célja az volt, hogy olyan fürdőszoba szanitert kerüljön megtervezésre, amely megoldást jelent a kis felület minél előnyösebb kihasználására. További követelmény volt, hogy a mosógép helyét a fürdőszobában megőrizzük. Ezeknek a a követelményeknek teljesítésével összhangban a tervező három típusú mosdó tervét készítette el, amelyeknél a mosógép is helyet kapott. A terv első változata a kisebb, 71 cm magasságú mosógépek esetére készült, mely megoldásnál a fürdőszoba csaptelepek a falra vannak elhelyezve. A második tervben a fürdőszoba csaptelepe a mosdó részévé válik. A tervek ezen változata lett a JIKA- val történő együttműködés során elkészítve. Az utolsó, harmadik terv, a standard méretű mosógépek elhelyezésére készült. A fiatal tervező a készlet mosdóin kívül egy kád formatervét is lekészítette, amely a hagyománytól eltérően magasabb, de egyúttal valamivel rövidebb. Ezeknek a méreteknek köszönhetően a kádba egészen a vállig érő vízet lehet engedni, és a hátsó kiszélesedő rész elegendő teret biztosít a zuhanyzósarok és válaszfal elhelyezésére is.

 

 


[ ↑ Tartalomhoz ↑ ]
[ ↑ Tartalomhoz ↑ ]